Felnőni…

Az első munkahelyen felmondani. Ajtókat magam mögött bezárni. Sikeresen újrakezdeni, sikeresen életet élni. Kapcsolatra pontot tenni, megtanulni visszautasítani és baráttól elbúcsúzni.

Két szeretett férfit még utoljára megcsókolni. Az érzéstől, a kérdésektől, a tehetetlenségtől némán ordítani. Hosszú éjszakákon át fulladozni, könnyeket nyelve mérföldeknek tűnő kis életemen átutazni.

Embert eltemetni, döntést megszülni. Betegségből kilábalni. Szülőket betegként ápolni. Betegágyak felett kétségbeesetten segítségért kiáltani, az élet kérdéseit feltenni, állni és remegve elmúlásra várni.
Valakire vágyni. A semminek örülni. Sikerek és kedves szavak miatt, örömömben sírni. Kudarctól, gyásztól, bánattól, ürességtől sírni.

Vezekelni, hegyeket némán és egyedül megmászni. Győztesként célba érni, szívnek és léleknek erősebbnek és gazdagabbnak lenni. Színes emlékekkel albumokat teligyűjteni. Igaz barátnak kezét újra megfogni, életről hosszasan ábrándozni és csacsogni.

Minden boldog percért gondosan megdolgozni, minden apró dolgot rózsaszín szemüveggel meglátni. Minden keserű percet gondosan meggyászolni, minden gondot repülni engedni.

Testvéreket, barátokat magam köré gyűjteni, együtt lenni, együtt sírni és nevetni.

Az élet tengerében rendületlenül úszni, boldogságot, sikert, szerelmet, élményt, szavakat halászni. Ősz hajszálat számolni, finom nevetőráncokra boldogságtól sírva felfigyelni. Az évek előrehaladtát kis grammokban a derekamra gyűjteni, a bőrömben most igazán magamat boldognak és jól érezni.

Az életet ajándékként élni.
Lassan, hangosan, tartalmasan..

felnőni.

2017. szeptember

fotó: VisualSzilvi

Szólj hozzá!