Szia! Leülhetek melléd?

• Szia! Leülhetek melléd?
• Persze, gyere csak.
• Tényleg? Nem akarok zavarni…
• Nem, nem, nem zavarsz. Csak nyugodtan.

(csend)

• Te mindenkivel ilyen kedves vagy?
• Miért? Azért vagyok kedves, mert megengedtem, hogy leülj mellém a padra, amikor az összes többi zsúfolásig teli van?
• Nem, nem azért. Hanem rögtön mosolyogtál, amikor felém fordultál, hogy válaszolj. Egy tök idegenre.
• Jah, igen…
• Mindenkivel?
• Nem tudom. Sokszor mosolygok. Jön magától.

(csend)

• Tényleg nem zavarok?
• Nem, dehogy.
• Akkor kérdezhetek?
• Mmmm… Igen?
• És most miért vagy szomorú?

(nevetés)

• Honnan veszed? Mert mosolyogva válaszoltam, hogy leülhetsz?
• Nem… Csak érzem. Egyedül ülsz itt, ezen a piros padon. Ha nem lennék vakmerő és nem kérdeztem volna meg, hogy szabad-e, én sem ültem volna melléd. Messziről érezni a tüskéket. Negatív és szomorú köröket rósz magad köré.

(csend)

• …érdekes.
• Ugye?
• Nem tudom… Most ez van. Nem mosolyoghatok állandóan. Belefáradnék. Nem?

• De, persze, de azért gondoltam megkérdem, hátha akarsz valakinek beszélni róla, de közben senki nem kérdezi meg.

(csend)

• Köszi.

(csend)

• Nah, de most tényleg. Mi bajod van?
• Miért mondanám el egy idegennek?
• Hogy ne jelentsen akkora problémát? Ha megoszthatod valakivel, az segít.
• Honnan tudod?
• Mittudomén. A csajok folyton erről beszélnek.
• De te fiú vagy.
• És? Attól még érdeklődhetek, nem?

(csend)

• Nah jó, ki vele. Miért töltöd ezt a napsütéses szombat délutánt egyedül, ücsörögve egy padon, mereven magad elé bámulva.
• Jókat mondasz.
• Ugye?

(csend)

• Nahjó. Elmondom. De csak mert tényleg lehet segít, hogyha elmondom.
• Király!
• Szóval volt ez a srác. Már januárban vége lett vele. Sőőt, szinte el sem kezdődött.
• Mi?
• A kapcsolat. Ugyan mi?
• Jah, jó, persze, bocsi.
• Semmi baj. (mosoly) Szóval már januárban… Mert igazából szerintem több dolog is volt, nem igazán akart engem beengedni úgy igazán. Azt hiszem úgy érezte, hogy túl jól megismertem és biztosan tök ijesztő lehet. Meg mindig ide-oda sasszéztunk. Ő várt rám, aztán megismerkedtünk, majd nemtom mi lett.
• Aha.
• Szóval utána nem volt semmi. De azért én vártam rá. Mire meg jól lettem volna, megint keresett. És akkor utána megint tök jó volt. Vagyis hát… Mindig kicsit fura volt, de mindig megmagyarázta. Meg úgy kábé én is értettem.
• Fura?
• Ahhhaa… Sokszor olyan csendes. Meg mintha került volna. Kicsit mintha félt volna. Meg ilyesmi. Szóval nem olyan, mint a legelején. Akkor úgy jött, mint egy szélvihar. Teljesen belevetette magát. Olyan intenzív volt az egész.
• Aha.
• Aztán megint volt ilyen fura érzés, de azért jó, kábé ilyen seveled senélkülednek képzeld el. Amikor akarod is, meg nem is. Nem is tudod már igazán beleélni, meg elengedni magad, de úgy érzed is, hogy még ott van, meg mindig akkor hív, mondjuk vasárnap délután, amikor tökre nem számítasz rá.
• Aha.
• Nah, szóval volt egy pár ilyen hét, hónap és aztán találkoztunk. Januárban. És akkor megbeszéltük, hogy vége.
• Ennyi?
• Hát igen…
• De miért?
• Hát szerintem azért is, amiket elmondtam. Nézz rám, szerintem tökre rendes lány vagyok. Olyan feleségnek való. Harminc felett a férfiaknak az már biztos ijesztő.
• Miért?
• Hát mittudomén. De mindegyik elmenekül.
• Aha.

(csend)

• Figyelj, ha azt mondom neked, hogy szerelmes vagyok beléd, veled akarom leélni az életem és cuki kisbabákat akarok… Akkor te fogod magad és rohadt messzire szaladsz, nem? Vége az életednek… Szorul a hurok. Meg ilyesmik… Nincs több csaj. Nincs több kaland. Csak én, meg a cuki kisbabák. Nem?
• Hááát jah.
• Nah, de figyelj. Ha meg azt mondom, hogy menj, ha menni akarsz, mert én még tuti, hogy legalább 12 pasival össze fogok ismerkedni, akkor mit gondolsz?
• Hááát…
• Hát azt, hogy rohadtul nem gondolom komolyan az életem, meg téged se. Te is csak egy vagy, egy pipa és akkor kalap kabát.
• Hát jah. Akkor is otthagynálak, ha ezt mondod.
• Akkor?
• És akkor ennyi? Miért ennek a pasinak mit mondtál?
• Hát semmit…
• Miért?
• Hát mert elmondta, hogy ő most ilyen álomteljesítős módba lépett.
• Micsodába?
• Hát hogy van egy nagy álma és akkor ahhoz most neki egyedül kell lenni. Nem kötheti le magát. Nem akar komoly kapcsolatot.
• Vágom. És mi az álom?
• Azt nem mondhatom el.
• Miért?
• Hát mert titok.
• Te se tudod?
• Dehogynem tudom, hát elmondta nekem.
• Csak neki is olyan fontos, hogy nem mondhatom el. Tudod, szerelemprojekt. Ami neked is annyira fontos, hogy nem meséled el senkinek.
• Például én írok.
• Írsz?
• Igen.
• Mit?
• Mindenfélét. A gondolataimat. Verseket, meg hosszabbakat is. De ez nekem is nagyon fontos. Nagyon belülről jön. Szóval amikor megismerkedek valakivel, akkor nem mondom el először.
• Nem?
• Hát nem. Csak amikor már többször találkoztunk és érzem, hogy fontos lesz nekem. Akkor megosztom vele. Akkor már rá merem bízni.
• Jah, aha. Vágom.

(csend)

• De most nekem tökre elmondtad először.
• Jajj… Mert hát ez teljesen más. Te csak leültél ide.
• Aha.
• Nah, mindegy… Szóval elmesélte ezt és akkor úgy tudtam magamtól, hogyha azt akarom, hogy boldog legyen, akkor békén kell hagynom. Hagynom kell elmenni.
• Jah, tudom. Ilyen szokott lenni.
• De közben meg annyira úgy éreztem, hogy ez neki is nagyon nehéz. A szemei olyan szomorúak voltak, előtte meg sohasem. És úgy éreztem, hogy miközben majd elmegy máshová és megélheti az álmait, közben meg rám fog gondolni.
• Valamiért ezt láttam magam előtt.
• Értem, de szerintem ez hülyeség.
• Naaa…
• Szerintem ezzel csak magadat akarod megnyugtatni.
• Igen. Erre egyébként én is gondoltam.

(csend)

• De lehet, hogy tényleg olyan fontos vagyok neki, ahogy elmondta. Tök régóta már nem engedett magához közel senkit.
• Aha.
• Szóval ennyi.

(csend)

• És ezt elmondtad neki?
• Mit?
• Hát hogy szerinted hiányozni fogsz neki. Meg majd mindig szerinted rád fog gondolni.
• Igen.
• Komolyan?
• Igen.
• Vagy most csak mondod, hogy úgy tűnj, mint aki el meri mondani, amit gondol.
• Elmondtam. Mindent elmondok.
• Mindent?
• Igen.

(csend)

• Tényleg mindent? Még azt is például, ha rossz volt a szex?
• Hát azt meg pláne! Hát ha tudja, talán odafigyel rám legközelebb és akkor jobb lesz. Különben mit várjak? Ha még nem is tud róla…
• Aha.
• Még azt is elmondom neki, ha nem akarok meccset nézni.
• Aha.
• Vagy ezt. Hogy szerintem tökre megbánja lehet. Meg ilyenek.
• Pfhűűű… Akkor veled sokkal könnyebb az élet.
• Miért?
• Hát mert nem kell a fejedbe belelátni. Nem kell kitalálni. Ha mondod magadtól…
• Aha.
• Gondolom, ha virágot akarsz, akkor mondod azt is.
• Jah, szoktam. Volt olyan. Mondtam neki, hogy szeretem a virágokat, azt a kis fehéret is. És akkor rámutattam, ő meg leszakította nekem. Cuki volt. Azóta benne van a pénztárcámban a virág.

(mosoly)

• …ez tényleg cuki. Nahjó. És akkor ezt mind leadtad neki?
• Aha.
• És mit mondott?
• Nem is tudom… Azt hiszem semmit. Kíváncsi volt rá, hogy mire gondolok. Én elmondtam. Ő meg hallgatott.
• Vágom.
• És akkor még azóta, január óta vagy szomorú?
• Nem.
• Akkor?
• Hát most az volt, hogy a tesóm is szakított a párjával.
• Nah, akkor az is szomorú.
• Neeem… Vagyis deee. De nem ez a lényeg.
• Nah!
• Hát hogy elment megnézni ezt az új Ryan Goslingos filmet.
• Aha.
• És akkor azt mondta, hogy neki tökre segített.
• Miben?
• Hát hogy jobban érezze magát. A szakítás miatt. Meg ilyenek…
• Aha.
• És én meg elmentem, megnéztem és tökre nem segített.
• Nem?
• Hát nem.
• Miért?
• Hát mert a sztori végén elengedik egymást, mert más az álmuk. Más kontinensen élnek majd egy kis ideig. És akkor elmondják egymásnak, hogy szeretik egymást, meg mindig is szeretni fogják és akkor otthagyják egymást a padon.
• Aha.
• És akkor utána, 5 évvel később meg meglátják egymást. Akkor már a csajnak van férje, meg egy kisgyerek is. És tök boldog.
• Aha.
• És meglátják egymást és akkor elzongorázza ugyanazt a Gosling, amit annak idején mindig együtt énekeltek.
• Aha.
• És akkor nem értem miért segített ez tesómnak. Mert engem tökre összezavart. Sőőt, kicsit fel is háborított.
• Komolyan?
• Hát persze. Mert akkor mi a lényeg? Érted.
• Nem.
• Hát mert szerették egymást nagyon. És akkor elengedték egymást. És akkor utána meg a csaj tökre boldog, meg házas, meg gyereke van mástól. És amikor meg újra találkoznak… Jah, a csávó meg elméletileg egyedül van azóta is. Lehet titkon őrá várt. Nah mindegy… Utána meg összetalálkoznak és semmi. Mert a csajnak már más élete van.
• Aha.
• És akkor elgondolkoztam, hogy mi értelme? Ha szeretik egymást, fontosak egymásnak, teljesen egy hullámhosszon vannak. És akkor elengedik egymást és más mellett is nagyon boldog lesz. De ha valamiért az a másik is más útra menne, vagy éppen a csajnak kellene otthagynia, akkor abból is fel lehet épülni. Ott lehet hagyni a másikat és akkor lehet mással is boldog az ember. De akkor nem is számít az egész. Nem?

(csend)

• Mert akkor mindig lehet más, akivel boldog lehetsz.
• Hát jah.
• És akkor soha ne is vegyem komolyan az akkori boldogságom? Meg azt, aki éppen akkor fogja a kezem? Mert amúgy lehetne egy tökre másik ember is? Aki annyira fontos neked?
• Aha.
• Érted?
• Nagyjából jah, értem.

(csend)

• De szerintem azért biztosan ő is érezte.
• Ki?
• Hát a csaj a filmbe, hogy a férje mellett biztonságot érzett, meg minden. De lehet nem volt annyira szenvedélyes, meg olyan igazi, mint az előzővel. De lehet azzal meg nem lehetett volna gyereke. Vagy nem tudom.
• Szerintem lehetett volna gyereke vele is. Akik ennyire érzik egymást, azoknak biztosan lehet.

(csend)

• Vagy legalábbis én ezt szeretném hinni. Nah, szóval a lényeg. Hogy ez a baj. Hogy én nem akarom elhinni még most sem azt, hogy mindenkit teljesen és örökre el kellene engedni. Mert akkor soha nem lesznek ilyen nagy történetek. Mert akkor milyen élet lenne már? Azt mondom az unokának, hogy találkoztunk nagyapáddal a közértben, nekem adta az utolsó csomag spagetti tésztát. Elhívott randira, egymásba szerettünk, elmentünk nyaralni, megkérte a kezem, utána meg jöttek apádék, aztán meg ti. Az milyen már…
• Miért?
• Hát mert tényleg ennyi? Tökre nincs benne semmi izgalom.
• De közben meg szép. Meg tuti egy ilyen életben azért a nő biztonságot érez.
• Hát oké. De mennyivel kalandosabb, ha azt mondanám, hogy nagyapád otthagyott, mert az álmainak élt. Nekem meg jött 12 ember utána, akikkel jóóó kalandos volt nekem is az élet. Aztán meg mégis valahogy, évekkel később, egy este a moziban nagyapátok véletlenül előttem ült. És amikor annyira megijedtem a filmen, hogy felsikoltottam, ő hátranézett, nevetett rajtam és tudta…
• Jajj, ne már, ilyen csak a filmekben van.
• Nem igaaaz… Az én életembe tökre volt már ilyen!
• Nem igaz.
• Jóó, mondjuk pont ezzel a sráccal volt.
• Igen?
• Hogy egyszer esőben álltam a zebránál és a még akkori barátomnak mentem valamit intézni. Valami sportcuccot kellett megvenni neki. Cipőt! Úgy emlékszem… És tökre elegem volt már, mindig szaladoztam neki, meg esett is az eső, meg minden.
• Aha.
• És akkor jobbra néztem és ott állt.
• A srác?
• Igen. És rám mosolygott. És végigfutott az agyamon, hogy bassza meg… Mit szenvedek ezzel a fiúval, meg itt az eső is, amikor ez meg az út másik oldalán olyan szépen mosolyog rám. Hát lehetnék vele is!

(nevet)

• De komolyan! Ne nevess!

(nevet)

• Tényleg szépen mosolygott… De akkor visszafordultam és a nagy esernyővel a kezembe mentem tovább és megvettem a cipőt a srácnak és kb. még egy évig együtt voltunk.
• Aha.
• És akkor képzeld, hogy a cégünk, ahol dolgoztam, átköltözött egy másik irodába.
• Aha, nah ez izgi.
• Igen. És akkor, amikor költöztünk, én egyfolytában jöttem-mentem, ugrabugráltam a folyosón, a hajam lobogott utánam és közben éreztem egy illatot. Egy férfi illatát.

• Olyan volt, mint a mágnes. Durva…
• Aha.
• És képzeld, ő volt az!
• Ki?
• Hát a fiú! Az esős napról. Aki mosolygott a zebra túloldalán rám. A szép, barna szemeivel.
• Jah! Komoooly?
• Aha. Ott ült az első irodában. A folyosón, ahova költöztünk.
• Jah értem. És akkor most ővele lett januárba vége?
• Igen. Akkor nem is ismerkedtünk össze. Én nem is tulajdonítottam neki nagy dolgot, mert akkor még mellettem volt a srác. Akinek akkor cipőt vettem. Amikor ez a másik rámmosolygott a zebrán.
• Aha. Kicsit bonyolult.
• Igen. És hát ennyi. Utána, amikor szakítottunk a cipőssel, utána pár héttel kezdtünk el beszélgetni. És kábé 2 hónap múlva ugrott be egyébként a zebrás sztori. Akkor jöttem rá, hogy ő volt az.
• Komoooly…
• Szóval na! Vannak ilyenek! Mint a filmekben.
• Nahjó. Lehet tényleg vannak…
• Igenis vannak!
• De szerintem csak a te életedben vannak ilyenek.

(csend)

• Hát lehet. Mert mindig nagyon odafigyelek mindenre.
• Aha.
• Szóval ennyi.
• Aha.
• Szóval felháborított a film. Meg az egész. Úgyhogy gondoltam kiülök ide a padra és elgondolkozom. Meg meggyőzöm magam, hogy azért mindenki fontos, akivel nagyon boldog vagy. Nem kell otthagyni senkit. Mert lehet tökre vár rád a másik. Vagy lehet tökre nem lesz még egy olyan, aki ennyire fontos. Aki számodra ennyire különleges. Aki beleugrándozik a csendes életedbe. Olyannal lenni meg semmi értelme. Akivel nem akarsz mindig megosztani mindent. Akivel nem jönnek teljesen természetesen a dolgaid. Akire nem gondolsz sokat, hogy ugyan, most mi lehet vele. Akitől nem forr a véred, amikor belecsókol a puha nyakadba… Olyannal nem… Szerintem nem.

• Aha.
• Úgyhogy ennyi. Úgyhogy nem vagyok szomorú. Jól vagyok…

(csend)

• Csak azért most kell egy kis idő, hogy úgy helyre rakjam ezeket. Meg kitaláljam mi van. Mi ennek az egésznek az értelme. Néha kell egy kis idő…
• Hát jah. Értem.

(mosoly)

• Azért köszi.

(csend)

• Köszi, hogy elmondtad.
• Köszi, hogy meghallgattál! Tényleg segített!
• Nah, én mondtam.
• De akkor én megyek is. Hagylak akkor itt a padon.

(nevetés)

• Jól van. Köszönöm!
• Én is! Vigyázz magadra!
• Rendben! Fogok! Nem megyek sehova. Itt ülök, mozdulatlanul. Úgy nem is eshet olyan nagy bajom.
• Jól van… Tudod, hogy hogy gondoltam.

(csend)

• Szia!
• Szia.

(2017. február, fotók: Izsó Blanka)

Mentés

Mentés

Mentés