Lassan telt a perc, minden gondolat megpihent,
felszáradtak könnyek, végre sokat nevettem,
és jöttek, ömlöttek újféle érzések.
Arcom a napnak fordítom,
ülök egyedül és gondolkodom.
Köröttem gyerekkacaj, párok,
zöld fű és élénkpiros padok.
Sistereg a levegő, eljött a tavasz,
előttem száz színes könyvlap,
mégis semmitmondó szavak.
Hosszú percekig magam elé révedek,
érzem a pillanat súlyát, hogy a föld kerek.
Mielőtt még eszembe jutna, mégis rossz a magány,
végre elhalad mellettem, engem keres, majd megáll.
Rám mosolyog, szép szemeivel szinte nevet,
magához hív és végre megfogja a kezem.
(2016.)
fotó: google