A bajom az, hogy miközben feltöltünk az instára ezer boldog képet és ezer gondolatot az életünkkel kapcsolatban, addig a mindennapjainkban letörtek, az élet súlyától fáradtak, mindennapi helyzetekben zárkózottak és ridegek vagyunk…
A születésnapok, a búcsúk, a cseresznyemagok, a reggelire sütött száz és száz palacsinta, Anya puha, fehér, meleg, ölelő karja. A csendes megjegyzésként elmondott, most már – így felnőttként…
Itt nagyon nagy szeretettel fogadtak, mitöbb, már alig várták, hogy jöjjek és megteljen a ház energiával, egy kis hangzavarral és nevetéssel. És ez segített nekem, hogy mielőbb otthonra találjak itt…
Amikor ezt az utazást tervezgettük, az volt a célunk, hogy mindenféle útitervet elengedve, spontán, a kerékpárokat tekerve, csak úgy menjünk… Elengedjük azt, hogy időben elinduljunk, és időben odaérjünk valahová…
Június végén történt, amikor már több napja a születésnapomat ünnepeltük. Biztosan ismered azt az érzést, amikor a szeretteid köréd gyűlnek és megmelengetnek…
Odakinn fagy és hóesés, a vonaton pedig fülledt levegő és millió ember. Elalszom a Férfi vállán és amíg Kelenföldre ér a vonatunk, újra csak arra gondolok, hogy bárcsak így maradhatnék és téli álmot alhatnék egész januárban.