Ma elmúlik a nyár, elmúlik minden. Elfonnyad a virág, elvesztettem fényem. Nincs szín, világ, csak vágyak, csendes imák…
A ház két utca találkozásánál van, pont a sarkon, így az élet sosem unalmas. Az emberek jönnek-mennek, szemben egy óvoda van, mellettünk egy park…
Az utolsó száz méteren sprintelek, majd elképzelem, ahogy a képzeletbeli szalagot átszakítja a derekam…
Óvatosan a szám elé teszi ujját, majd óvatosan végighúzza egész testemen. A forróságban is kirázza meztelenségemet a hideg…
Majd pirosra sült, szeplős orral, világító bikiniben ugranék be melléjük és merülnék el a legnagyobb boldogságban…
Talán sose jut eszébe majd, hogy hová küldték a szülei a csomagokat. Talán sose jön már errefelé. Talán azért, vigyáz majd magára…