Csend. Életem

Délutáni álomból ébredek. Bújósan, kócosan, kipirultan, mint ahogyan gyermekkoromban. A kedvesem is megébred, felém fordul, nagyot szusszan és gyöngyöző homlokkal fekszik a mellkasomra. Megpuszilom a fejét, megsimogatom a puha nyakát és beletúrom a kezem a hajába. Alszik tovább. Kinyitom a szemem, és szétnézek a szobában. A redőny kicsit le van engedve, de a tavaszi délután napsugarai belopódznak hozzánk. A fehér függöny ráérősen lengedezik, a fénysugarakban táncoló porszemeket figyelem.

Jó most így, a biztonságos burokban. Tökéletesen jól vagyok most így, ebben a pillanatban úszva. Jóllakottan, kipihenten, szerelmesen, miközben a tavasz kavargatja a boldogságomat a négy fal között.

Négy fal között, a biztonságos kuckóban. Odakinn a nap felé emelik az arcukat a kutyusok, a madárcsicsergés is pihenőre fogta. Idebenn is minden békés és csendes. Most úgy érzem, így maradnék örökre. Úgy érzem, hogyha ez a pillanat elmúlik és én kilépek a világba, elvesztem mindezt. A biztonságos, boldog buborékot. Valami rossz dolog történik majd. Valami megváltozik majd. Nem akarom…

Behunyom a szemem, nagyot sóhajtok. Elhessegetem a félős gondolatokat… Messzire kifújom a tüdőmből őket. Beszívom a levegőt, a tavasz virágait, a szerelmem illatát, a hétvégi délután báját, a ház csendjét. Az érzésre gondolok, a levegővel együtt próbálom a testembe bújtatni. A fejem tetejétől a lábujjamig. Elképzelem, mint egy festményt. Mint a csendéletet, ami minden képkeret között olyan békés és tökéletes. Boldogan gömbölyödik és színessé varázsolja az életet. Látom a színeimet, az illatokat, az érzést. Most már meglesz, emlékszem majd rá, itt marad örökre, már érzem is…

2018. április 12.

fotó: VisualSzilvi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.