Színpadom közepén

Féltem ettől a hétvégétől… Hiszen 4 napos és én most maradtam egyedül. Próbáltam kikapcsolódni, de valahogy nem éreztem még a helyem a világban. A harmadik napon elmentem biciklizni. Az idő csodás volt, a tavasz a szárnyai alá vett, csak gurultam és gurultam és a tavaszi napsugarak feldíszítették előttem az egész domboldalt. Kihajtottam magam, majd megálltam… Körülnéztem. Mindenhol családok, szerelmes párok sétáltak, összefonódva élvezték a napsugarakat. Nevettek, boldogok voltak.

Leszálltam a bicikliről, magamra néztem. Fel voltam öltözve, mégis úgy éreztem, hogy a nap minden porcikámat elkezdi sütni. Mindenhová visszatölti azt a napfényt, amit egy kis időre elvesztettem magamból. Ami miatt sokat sírtam, ami miatt sokat voltam szomorú és éreztem magam egyedül. De most visszatért és ez végre megnyugtatott. Rájöttem valamire, miközben lefelé gurultam a napsütötte domboldalon. Rájöttem, hogy az én életem egy óriási színpad, aminek a közepén én állok. Mindig én vagyok a főszereplő. Én rendezem a filmet, én rendezem a színpadot. Lehet, hogy néha úgy tűnik, hogy nem így van és kérve-kéretlen az ölembe pottyannak jelenetek és szereplők, de ha így is történik, akkor biztosan tudom, hogy nekem velük dolgom van. Én rendezem ezeket a jeleneteket és én rendezem ezeket a szereplőket. Lehet, hogy van olyan jelenet, amikor sok-sok mellékszereplő vesz körül és fürdőzöm benne, ahogy ők játszanak és engem penderítenek a pódium közepére. Lehet, hogy van olyan jelenet, amikor sokáig mellettem van a férfi főszereplő, lehet, hogy van olyan jelenet, amikor ő nincs. Jelenleg olyan a jelenet, ahol a férfi főszereplő játéka bizony véget ért. Olyan a jelenet, hogy csak én vagyok ott… Játszom tovább egyedül és végre szeretem! Szeretem magam a pódium közepén látni és játszani, rendezni. És élvezni mindezt a forgatagot magam körül. Állok a színpadom közepén és tudom, hogy a reflektor mindig is engem fog csillogó fénnyel elárasztani. Mindig én leszek a középpontban és a színpadom mindig fényben fog úszni. Mert az én reflektorom, az én napfényem bizony belőlem jön. Én vagyok a reflektor, én vagyok a napfény.

Azon a hétfőn végre megnyugodtam, visszataláltam magamhoz és boldogan, napfényben úszva bicikliztem haza.

(2016.)

fotó: saját

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.