Végre

Lassan telt a perc, minden gondolat megpihent,

felszáradtak könnyek, végre sokat nevettem,

és jöttek, ömlöttek újféle érzések.

Arcom a napnak fordítom,

ülök egyedül és gondolkodom.

Köröttem gyerekkacaj, párok,

zöld fű és élénkpiros padok.

 

Sistereg a levegő, eljött a tavasz,

előttem száz színes könyvlap,

mégis semmitmondó szavak.

Hosszú percekig magam elé révedek,

érzem a pillanat súlyát, hogy a föld kerek.

Mielőtt még eszembe jutna, mégis rossz a magány,

végre elhalad mellettem, engem keres, majd megáll.

Rám mosolyog, szép szemeivel szinte nevet,

magához hív és végre megfogja a kezem.

(2016.)

fotó: google

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.