Édesanyám és édesapám négy gyermeket nevelt fel. Vagyis nevel, még most is, folyamatosan…
Édesanyám négyszer adta a testét, több és kevesebb, de átlagosan 9 hónapra kisbabáinak. Négyszer küzdött ki minket magából vér és verejték és nevén nem nevezhető fájdalmak árán. És édesapám négyszer ült motorra, vagy buszra, ami éppen adódott és a legnagyobb hőségben, de a legnagyobb mínuszban jött értünk és anyánkhoz a kórházba.
Ha visszagondolok, nem emlékszem, hogy valaha is szabályok lettek volna nálunk. Persze, megtanultuk, hogy az idősebbnek köszönni kell, hogy lelkesen jelentkezzünk a szakkörökre, mert teher alatt nő a pálma, megtanultuk, hogy idegenek kocsijába sose szálljunk be és azt is, hogy ne keveredjünk rossz társaságba. De nem kaptam soha egyetlen suhintást se, ha nem készültem el időre a házival és akkor sem, amikor rossz jegyet hoztam. Nem kaptam szidást, ha későn értem haza és a ruhám tocsogott az ebihalas víztől, mert belecsúsztam a kispatakba a szomszéd kislánnyal való nagy játék hevében. Sosem voltak szigorúak.
Amit én megtanultam, azok inkább most értékelődnek fel számomra. Most veszem észre mindazt, amit én csinálok, amiben meglátom anyám mozdulatait, vagy apám szavait. Megtanultam, hogy ételt úgy érdemes készíteni, hogy legyen benne a szeretet. Mert anyám sosem sóhajtott nagyot, amikor 5 éhes száj várta otthon. Megtanultam, hogy egy 12 órás műszakból hazaért férfi képes arra, hogy egész éjszaka fel, s alá járjon egy síró 3 hónapossal és álomba ringassa őt. Mert apám sosem mondta azt, hogy nem veszi át a kicsit, hanem egy szál köntösbe ütögette a fenekét és járt körbe a szobába dudorászva, míg a kishúgom el nem aludt. Megtanultam, hogy nem kell a gyerek felé elvárásokat, szabályokat támasztani abban az esetben, ha tudja magától. Nem vagyunk erősebbek, ha hangosabban hallatjuk a hangunkat a gyereknél. Mert anyám mindig minket figyelt és hagyta, hogy úgy hozzuk meg a döntésünket, hogy érezhessük, nekünk mi a jó. Nem zavart meg minket figyelemfelhívásokkal és „Ugye, én megmondtam” mondatokkal. Ránk hagyta és lehet, hogy csak azért, mert volt mellette még három, de végül mindig a legjobb sült ki belőle. Megtanultam, hogy mindig törekedjek a jobbra, sose érjem be a kevesebbel. Mert apám mindig elmondja, egy-egy félresikerült étel után, hogy finom… de azért ezt tudod, hogy máshogy kellett volna? Rögtön felcsattanok, mert hirtelen vagyok, mint ő, de legközelebb úgy csinálom, ahogy mondta. És sikerül. És finomabb. És jobb
Igen, hirtelen vagyok és hangos, mint apám. És közben csendes és türelmes, mint anyám. Nálunk sosem voltak szabályok, én mindezeket mégis megtanultam. És tanulom most is. És látom magam kívülről, ahogy minden bennem van, amit ők adtak nekem. Szeretetből, hogy nekem és a testvéreimnek is jobb legyen.
Nem tudom, hogy hogyan csinálták és csinálják most is. Ha megkérdeznétek tőlük a receptet, valószínűleg ők sem tudnának mit mondani. Amit tudok, hogy én most, egy hónap híján 25 évesen boldog vagyok, kiegyensúlyozott, türelmes, elfogadó és önálló ember. És biztosra veszem, hogy nem véletlenül sikerültem így… Biztos vagyok benne, hogy ez miattuk is van! Hogy édesapám és édesanyám miatt van.
Még nem vagyok anyuka, nem osztok tanácsot. Bizonytalan vagyok, ha egy gyereket kapok a kezembe, akinek ideig-óráig le kell kötnöm a figyelmét és minden bizonnyal tele leszek kérdőjelekkel akkor is, amikor majd a saját három kilósomat kapom a kezembe, de amit biztosan tudok az az, hogy tartsam a szemem előtt azt, amit én a saját szüleimtől kaptam.
Nem kaptam meg mindent és ez így tökéletesen elég volt.
Nem nélkülöztem, de azért megtanultam megdolgozni a sajátomért.
Türelmet, kitartást, empátiát tanultam, hiszen három testvéremet nevelték föl mellettem.
Láttam majdnem mindent, ami a gyereknevelést nehézzé és a gyereknevelést felemelővé, különlegessé és rettentően boldoggá tudja tenni.
És amit mindenképpen megjegyeztem, hogy a gyerekneveléshez, egy boldog gyermekkorhoz rengeteg összetevő szükséges, de két dolog biztosan. Amit én kaptam és amit biztosan tovább adok majd a saját gyermekeimnek. Ezek pedig a szeretet és a szabadság. Szeressük a gyermeket, okosan szeressük és adjunk neki szabadságot. De okosan adjunk szabadságot is! Engedjük el, de megfelelő közelségből szeretettel figyeljünk rá egész életében.
Szeretet és szabadság. Ez az, amit én kaptam és most megköszönök. És ez az, amire nagyon akarok emlékezni, hogy tovább adhassam, ha odaérek az életben.
(2016.)
fotó: saját