Elő/Élet/Utó/Ítélet

Már egy kicsit unom. De tényleg. Mert ő mindig azt mondja, mennyire cuki. Persze, mert nem látja milyen az, amikor ideges vagyok és ordítok, mint a sakál, miközben orromból és számból is folyik valami… Valami szennyféle, ragacsos izé.

Mert ő mindig azt mondja, hogy cica. És hol a vadmacska? Arra nem emlékszik? Akkor este? Nem, nem igaz, hogy csak bújós szoktam lenni… Mert amikor például a kis feketébe és pink magassarkúba, nagy loknikkal riszálok a színház felé, nefélj, akkor még az ötvenesek is maguk elé engednek. Nah, az nem cica. Csak hát, a színházba meg nem ő vár, hanem valaki egészen más. Aki a macskát is szereti, nem csak a cicákat.

Meg mindig azt mondja, hogy nem vagyok elhivatott. Mert ehhez még nagyon fiatal vagyok. Meg ez egy bababolt… Cumik és pelenkák. Ne nevettess. De amikor két óráig készülök a meetingre és amikor még hétvégén is a marketingkommandó hírlevelét bogarászom, meg az expón osztom katonásan a kiadványt a cikkemmel teletömve, akkor ő nincs itt! De ha itt lenne is csak a hátát látnám… Amúgy is, minek hivatott el? Otthonnak, családnak, munkának, hobbinak, magamnak?

Elhívom én magam ne félj te attól! Elhivatott. De hülye…

Mert mindig csak a bloggal foglalkozom… De csak azzal! Csak a kávé, meg a kávé. Pedig nem is kávézok szerinte… A teákat szerettem mindig is. Szerintem is. És csak a bloggal. Az uszodában is, a nyaralás alatt is, futás közben is, munka közben is, festés közben is, fotózás közben is, olvasás közben is, főzés közben is és vasalás közben is, meg amikor a színházban ülök és amikor a moziban, meg a tesómnak fénymásolom a beadandóját, meg apámnak kérem ki a recepteket három órán keresztül a rendelőbe, meg amikor táskát veszek a neten, és amikor kaktuszt ültetek, vagy seprem a járdát, vagy összefutok a régi kollégákkal péntek este, vagy feltöltök száz babakocsit a webáruházunkba, meg amikor bőgök a Titanicon, amit reklám nélkül adnak és igen, azt hiszem bringázás közben is csak gépelem és gépelem és gépelem a blogot. Ühümm…

Vagy amikor nem vagyok elég spontán. De egyedül megyek, amikor hétvégén csak megyek és nem tudom mely sarokra fogok befordulni legközelebb. És prűd is vagyok, mert nem akarok mindenről és mindenkivel és mindenhol megbeszélni (azt). Most sem fogok. Olvasd el, itt is van a blogon. Jah, úgyis mindig blogolok…

És amikor túl összeszedett vagyok. De azért azt a férfizoknit bámulom már két hete a sarokban. Csak a fele van ott, kis piros négyzetek vannak annak a talpán. Azt sem tudom hogy került oda. De csak azért, mert a hajam oly szoros kontyba kötöttem ugye aznap este is túlontúli összeszedettségembe, hogy közben nem volt időm még azt a zoknit se a sarokba hajítani a férfiember lábáról. Összeszedetten és prűden, nah, meg nem is spontán hajítottam oda a sarokba.

Nem szeretem, hogy ezt mondja. Nem is érdekli a többi.

Csak az.

Amit ő lát. Nem akar ám igazán megismerni. Hát már nem is fog…

Csak így, spontán.

(2016.)

A fotót Orsolya barátnőm készítette rólam. Köszönöm szépen!

Mentés

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.