Téli depresszió

Sokáig gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, de mivel az egyik idei elhatározásom az volt, hogy teljesen őszinte leszek magamhoz és szenvedek, ha rossz kedvem van és nevetek, ha jó, így úgy gondoltam, borúsabb hangvételű posztok is jöhetnek. A másik ok pedig az, hogy szívesen karolok bele összes sorstársamba, akik az elmúlt napokban fáradtságot, rosszkedvet, világvége hangulatot éreztek.

Mert idén már én is… Elérkezett január első napjaiban hozzám a hullám. A téli depresszió. Természetesen nem a rendes, érfelvágós betegség jellegű depresszióra gondolok, hanem amikor már hétfőn visszaszámolod a hét napjait és alig bírsz kikecmeregni az ágyból. Amikor búskomoran jársz-kelsz és a mosolygás hűlt helye maradt csak pofikádon. Amikor nem érdekelnek más problémái, a sajátodba pedig még energiád sincsen belegondolni. Robotként műveled a megszokott napi rutint, utálod a telet, a mínuszokat, meg úgy általában mindent.

Nah, ez támadott be engem itt az újév hajnalán, szerencsére csak pár nap erejéig, mert azon túl már saját magam ugrabugráló, mosolygós, örökösen pozitív énjét kezdtem volna el gyászolni és az sem lett volna valami vidám szertartás.

Amikor a kolléganőm az év első munkanapjainak egyikén megemlítette, hogy ő azt olvasta, hogy ez az év eleji kezdés a munkahelyeken a felnőtteket is ugyanúgy megviseli, mint a téli szünet után az iskolapadba csöppent kis lurkókat, akkor hangosan kiáltottam, hogy nah, nálam akkor ez van! Tényleg nehéz volt elfogadni, hogy nekem, aki tényleg elég sokszor viseli a rózsaszín szemüveget a világ búskomorsága ellen, nekem bizony ilyenem van.

Elég volt az első munkanapokban a hideg raktárban leltározni, korán kelni és a sötétbe hazaérni. Az üres lakás csendjét hallgatni esténként, egy kis bonyodalom a szülőkkel, egy lemondott randi, a hosszasan beállt mínuszok, három pattanás az állam szélén, egy meg nem érkezett csomag, és a tetejébe (férfi olvasók csukják be a szemüket) még az év első, rettentően megátalkodott fájdalmakkal érkező havibaja. Mindezen apró rezdülések, amiket máskor egy vállrándítással továbbsöprök, harcba szálltak és kardjuk élére tűzték téli depressziómat.

Szerencsére most, amikor ezeket a sorokat olvassátok, már vége mindennek. Kisütött a nap a fejem felett és én oly boldog vagyok, mint annak előtte. És hogy mi segített? Elmesélem, hátha segítséget nyújt neked is kis barátom – akinek esetleg hasonló tünetei jelentkeztek volna.

  1. Felismertem a problémát. Az már nagy segítség! Szokták mondani, hogy a gyógyulás első lépése, ha tisztában vagyunk a tünetek okozójával.
  2. Hagytam magamnak időt szenvedni. Úgy gondoltam, ha már ez van, miért ne. Az évnek ezen kis, sötét időszakában miért ne engedhetném meg magamnak a nyavalygást, a rossz képet vágást, meg hogy hamarabb feküdjek le és kialudjam a problémáimat. Úgyhogy azt tanácsolom, hogy – na nem hetekre – de egy pár napra engedélyezzetek magatoknak egy kis szünetet, lelki simogatást és megértést magatoktól magatoknak.
  3. Megnéztem egy James Franco filmet. James mindig segít, mert a 11.22.63 minisorozat alatt teljesen beleszerettem. A film az Interjú volt. Nagyon sokat nevettem, úgy igazából! Nézzétek meg! Nekem tényleg segített.
  4. Leírtam nektek. Nekem ez mindig segít. Boldogság, ha az örömömet oszthatom meg, s megkönnyebbülés, ha a nehezebb pillanatokban írhatok. Persze, biztos, hogy ez nem mindenkinél válik be, de biztosan mindenkinek van öngyógyító módszere. Színezőt vesz maga elé, belesüpped egy meleg vízzel teli kádba, süt valami finomat, netán többet szexel a férjével, vagy csak jól berúg péntek este. Valami, vagy ezek összessége biztosan hatással lesz világfájdalmunkra!
  5. Hidd el, hogy bizony ez pozitív hatással lesz! Én elhittem és így is lett.
  6. Azon a reggelen, amikor már tisztában voltam a problémával rettentően hideg volt és nekem eszembe jutott, hogy van egy nagy, meleg, rózsaszín pulóverem, aminek ráadásul egy cuki masni van a nyakán. Ahogy felvettem, félig meg is gyógyultam. Nem azt tanácsolom, hogy vegyél fel pink pulóvert, főleg, ha Péternek hívnak és befektetőként dolgozol, de fontos, hogy a téli szürkeségben is vidám, élénk színekkel vegyük körbe magunkat. Abba csavarjuk be lábainkat az esti mozi közben, vegyük elő a tavaszi sálakat reggelente, vagy együnk színes dolgokat.
  7. Apropó, ételek. A napi, elég termetes mennyiségű gyümölcsfogyasztásom mellé receptre írtam fel magamnak a zöldségeket is! Illetve megfogadtam, hogy innentől márpedig rendes leány módjára, (nem össze-vissza és elfelejtve) szedem a Béres Cseppet, a C-vitamint és a D-vitamint egyaránt. Mert fontos, hogy vitaminokkal, energiával töltsük fel a szervezetünket.
  8. Visszaálltam a december előtti heti 3 mozgásra. Muszáj, mert ez is örömet ad, hiszen endorfint szabadít fel. S, ha nincs kedvünk futócipőbe bújni a mínuszok alatt a csúszós futópályán, akkor üljünk fel a szobabiciklire, emelgessük a lábunkat szépen Rékával, vagy válasszuk egy-egy nap a sétát, a buszozás helyett a munkahelyünk felé. Már ez is nagy lépés!
  9. Csaljunk mosolyt arcunkra, hátha ráragad. Többször előfordult, hogy megláttam magam a metró, vagy a villamos ablakában és jujj… nagyon nem tetszett a látvány, ahogy szürkén, komoran, elveszítve kis fényemet álldogálok a tömegben. Ezért próbáltam többször is mosolyogni, még akkor is, ha nem volt kedvem. És a mosoly bizony ott ragadt.

Összességében az a véleményem, hogy az élet szép és nekünk csak ez az egy van belőle! Egy kis odafigyeléssel pedig újra visszacsalogathatjuk a fényt, a jókedvet életünkbe ezekben a didergős napokban is.

Figyelj oda magadra, engedd meg magadnak egy kicsit a nyavalygást, majd fogadd be a pozitív erőket, mozogj, egyél vitaminokat és ébredj új erőre, az új év kalandjaihoz!

(2017.01.)

fotó: saját

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.