Az én januári, téli álmom

Megszólal az ébresztő és én azonnal szundit nyomok. Nyögök egyet, megfordulok, belebújok a mellettem fekvő Férfi puha, illatos takarójába. Bárcsak így maradhatnánk és téli álmot alhatnánk egész januárban. A Férfi felkel, átjön az ágy másik oldalára, belepuszil a nyakamba, ami jó meleg, az egészen a fülemig húzott paplantól.

Lassan nekem is sikerül felkelni, de a torna idejét átaludtam… a bikini szezonra tervezett alakomon ma sem fogok valami nagyot javítani. De hétfőn azért szabad tovább aludni, holnap ígérem magamnak, hogy nem csalom le a tornát a reggelből… Felöltözök, egy pink pulóvert választok, hátha jobb kedvem lesz tőle.

 

Odakinn fagy és hóesés, a vonaton pedig fülledt levegő és millió ember. Elalszom a Férfi vállán és amíg Kelenföldre ér a vonatunk, újra csak arra gondolok, hogy bárcsak így maradhatnék és téli álmot alhatnék egész januárban.

Odabenn az irodában új tervek, friss, év eleji tennivalók és egy csésze forrón gőzölgő zöld tea vár, amitől kicsit azért sikerül felébrednem. Persze, amikor a kollégám a napi teendőlistámat megkétszerezi, inkább ráborulok az asztalra, és arra gondolok, bárcsak így maradhatnék és a téli álmom itt is messzi, könnyű, semmmittevős, napsütötte, meleg helyre sodorna. Semmi dolgom nem lenne, csak feküdni a zöld füvön, élvezni a meleg fuvallat hűsítő simogatását, amíg a nap sugarai és a Férfi kellemes buborékot csókolnának körém. A céges telefon ebben a pillanatban megcsörren és én úgy üdvözlöm a vonal túlsó felén érdeklődő vásárlót, mintha csak most pattantam volna ki az ágyból frissen, energikusan. A messzi, könnyű, semmittevős, napsütötte meleg hely álomképei pedig újra messze repülnek.

Munka után be kell szaladnom egy-két helyre, az ünnepek alatt kifogyott a hűtő és a spájz tartalmának legalább a negyede. Mindenhol hosszú sor áll, mintha az emberek mind felélték volna a tartalékaikat, így a futószalagra kerülő termékek kipakolása minden vásárlónál végeláthatatlan perceket vesz igénybe. Lassan halad a sor, a kezem majd leszakad a telirakott kosártól, melegem van, a sálamon engedek egy picit, de érzem, ahogy az izzadság utat tör magának a több réteg ruha alatt a hátamon. Az álmosságtól ebben a helyzetben már teljesen szerencsétlennek érzem magamat. Nagyot ásítok és arra gondolok, hogyha reggel ágyban maradok és bejelentem a munkahelyemen, hogy én mától inkább téli álomba szenderülök és ennek nem vagyok hajlandó véget vetni az első lágy, meleg, tavaszi napig, akkor ez mind nem történne meg. Már majdnem feladom és az összes terméket visszadobálva a polcra inkább hazamegyek, amikor mellettem új kassza nyílik és felébredve téli álmomból hazafutva, elsőként állok a pénztáros elé. Ez a nap első, magamnak elkönyvelt sikere.

Hazafelé a vonaton próbálok olvasni, de a fejem egyre nehezebb lesz, míg be nem csukom a szememet. Pár perc múlva a kalauz fogja meg a vállam: „Elnézést Hölgyem, mutatná a jegyét, vagy bérletét?” Szorgosan kérek tőle bocsánatot és előtúrom a bérletemet. Újra sikerült felébrednem, a téli álmomat a valóságra cserélve. Minden megállóban hosszasan várakozunk, odakinn már koromsötét van, csak az a pár pislákoló lámpa és a hó kristályos csillogása világítja be a peronokat. Leszállok, majd hazasétálok. A kapuban eszembe jut, hogy most le kell hámoznom magamról öt kiló ruhát és minden megvásárolt dolgot gondosan a helyére kell raknom. Már a gondolattól elfáradok… Mert mennyivel jobb lenne, hogyha betérve a meleg otthonba egyszerűen csak be kellene dőlni az ágyba és este héttől aludni reggel hatig. Vagy a hajnali kelést lecserélni egy hosszú, téli álomra és aludni egészen addig, amíg meg nem érkezik az első, lágy, meleg tavaszi nap.

Ábrándozás közben leveszem a hóvíztől csöpögő csizmámat, a kabátomat, letekerem a két kilométeresnek tűnő kötött sálat a nyakamról és a hátizsákomban rejlő összes élelmiszert a helyére teszem. Készítek két szendvicset holnapra és pakolok két ételtárolónyi ebédet. Magamnak és a Férfinak. Telefonon átfutom az üzeneteimet, majd előkészítem egy vállfára a ruhákat, amiket másnap felveszek. Még az új, karácsonyi vásárban vett sárga pöttyös zoknimat is, hátha másnap segít, hogy jobb kedvem legyen.

Letusolok, fogat mosok és bebújok az ágyba. Mire a Férfi hazaér, már majdnem alszok. És a kérdésre, hogy beteg vagyok-e, hogy ilyen hamar alszom, csak annyit mondok, hogy nem. De én ezen a hétfőn már semmire nem vagyok hajlandó, csak arra, hogy végre elaludjak és álmomban egy messzi, könnyű, semmmittevős, napsütötte, meleg helyre utazzam és végre téli álomba szenderülhessek.

 

Hát ez lenne az én januári, téli álmom.

2019. január 13.

fotó: saját

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.